Ezért is kaptunk a Szerethető Munkahelyek Díjat

Ezért is kaptunk a Szerethető Munkahelyek Díjat
Csapó Ádám azon szerencsések közé tartozik, akik elmondhatják, hogy szakmai gyakorlatuk helyszíne munkahelyükké vált. Már elsőre megtalálta a megfelelő munkahelyet magának, és azóta is biztos benne: jó helyen van a Trans-Spednél, és maradni is szeretne.

Tatán, a vizek városában található telephelyünkön találkozott a Kemma.hu újsgírója Csapó Ádámmal. A fiatal kolléga lelkesedését látva nem is lepődött meg azon az újságíró, hogy miért is nyerte el idén is nagyvállalat kategóriában a Szerethető Munkahelyek Díjat a cégünk.

Annak jártak utána, hogy azok a dolgok, amik miatt a díjat kaptuk, hogyan vannak jelen az ott dolgozók mindennapjaiban. Rövid múltidézésre kérték Csapó Ádámot. Kiderült, hogy az iskolapadból kikerülve és a cégnél végzett nyári szakmai munka után nem is volt kérdés, hogy mivel szeretne foglalkozni és hol szeretne dolgozni a későbbiekben.

– Közös múltunk elég hosszú távra nyúlik vissza – mondja mosolyogva. – Több mint tíz évvel ezelőtt kerültem kapcsolatba a vállalattal nyári diákmunkásként. Azután, a főiskola befejeztével találtam az interneten egy álláslehetőséget a Trans-Spednél, és azonnal tudtam: meg kell pályáznom. A döntésben segített, hogy a korábbi gyakorlatom során rengeteg jó tapasztalatot szereztem mind a munkát, mind a vezetőséget, mind a kollektívát illetően. Szerencsére felvettek, és raktári adminisztrátorként elkezdhettem a munkát. Feladatom akkor a készletnyilvántartás és a rendelések kezelése volt.

Aztán jött az előrelépés lehetőség, és 2014-től logisztikai ügyintéző pozícióba került. Ádám életében a következő mérföldkő két évvel később következett: kinevezték őt csoportvezetővé.

– Jelenleg elég összetett a munkám – mondja. – Van egy nyolcfős logisztikai ügyintéző csoport, akik munkáját koordinálom, illetve a kapcsolatot tartom a fuvarszervezőkkel, a társosztályokkal, valamint a partnerekkel.

Sok mindent elárul a cégünkről, hogy a dolgozók jelentős többsége régi munkavállaló, és csak a megnövekedett vevői igények okozták a humánerőforrás bővülését. Egy szó, mint száz: szeretnek itt dolgozni az emberek!

 

Hasonló tartalmak: