Áruljuk el, hogy a beszélgetés pillanatában külföldön tartózkodik. Hol van éppen?
Pillanatnyilag a napfényes Lengyelországban vagyok, most tettem le egy rakományt a partnercégnél, és jelenleg várom, hogy hazaindulhassak Magyarországra. Ez egy rövidebb út, hiszen Krakkóból egy nap alatt megfordulok, igaz a legtöbb ember számára ez hosszúnak számít.
Mennyi kilométert tesz meg egy hónapban?
Havi szinten 12-13 ezer kilométert megyünk. Ez évente több mint 120-150 ezer megtett kilométer. Ennek érdekében naponta 600-700 kilométert kell megtenni, amelyet a szabályoknak megfelelően teljesítünk.
Ezek nagy számok! Hogy bírja húsz év elteltével a sok utazást?
Gyermekkori álmom volt, hogy gépkocsivezető legyek. Bevallom, ma már nem nagyon értem magam. (nevet) A nemzetközi fuvarozás egy nehéz műfaj, de én nagyon szeretem. Alig múltam 18 éves, amikor megszereztem a jogosítványt tehergépkocsira, de már nem akartam mindenáron kamionozni. A sors iróniája, hogy amikor munkát kerestem, akkor a Trans-Sped éppen gépkocsivezetőt keresett, én pedig jelentkeztem az állásra. Gondoltam is, hogy ez egy remek átmeneti munka lesz, erre ma itt vagyok két évtized után is.
Miért maradt?
A válasz egyszerű, a nehézségek ellenére megszerettem ezt a munkát. Valamint a Trans-Sped mindig is megbízható cég volt, a kezdetektől jó megélhetési lehetőséget biztosít, és a vezetőség figyel arra, hogy korszerű technológiával dolgozzunk. Vagyis nem voltak érveim a váltás mellett.
Mit gondol a pályakezdő gépkocsivezetőkről, könnyen veszik az akadályokat?
Ezt nem mondanám, a mai pályakezdőknek nehéz dolguk van. A fiataloknak nem erőssége a kitartás, márpedig ehhez a munkához elkél. Az elmúlt években sok fiatal kollégát mentoráltam, így közelről láthattam, hogy milyen értékek mentén keresnek munkát. A legtöbben csak a pénzt nézik, és jól tudják, hogy a nemzetközi fuvarozást megfizetik, de arról megfeledkeznek, hogy a jó fizetésért bizony dolgozni kell. Tudja mit? Nem ez a legelkeserítőbb, hanem az, ahogy végignéztem, hogy jönnek a fiatalok, akik rengeteg időt és pénzt öltek a tanulásba, a jogosítvány megszerzésébe, és ennek ellenére az első akadálynál felállnak, és hátat fordítanak a szakmának. Ezért azt tanácsolom a pályakezdőknek, hogy legyenek kitartóak. A fuvarozás első két éve a legnehezebb, ennyi idő kell, hogy az ember hozzászokjon a körülményekhez, minthogy hiányzik a családja, vagy hogy úton-útfélen kell enni, aludni, tisztálkodni. Ha ehhez hozzászokik valaki, akkor egy gyönyörű szakmát végezhet a továbbiakban.
Mire a legbüszkébb, ha a Trans-Sped Kft.-nél töltött húsz évre gondol?
Ebben a beosztásban nincsenek átütő sikerélmények, ez egy egyszerű munka, az a feladatom, hogy elvigyek egy árut az egyik pontból a másikba. Mégis nagyon sok kihívással találkozok, amelyeknek a leküzdése mindig büszkeséggel tölt el. Például, ha arra gondolok, hogy milyen jó érzés kimenekülni egy jeges útról, vagy amikor egy különleges útvonalra találok, amelyen csak kevesek járnak. Képzelje el, hogy napfelkeltekor ott megyek egy keskeny olaszországi szerpentinen és gyönyörködöm az elém táruló Rivierán! Ez nagyon felemelő érzés!