Sofőrként indult, osztályvezető lett

Sofőrként indult, osztályvezető lett
Szűcs Szabolcs gépkocsivezetőként kezdte pályafutását a vállalatunknál. Kitartásának és szorgalmának köszönhetően ma már osztályvezetőként segíti közel százhúsz kollégánk napi munkáját!

2003-ban kezdtem a cégnél dolgozni sofőrként. Azelőtt úgy gondoltam, hogy nem könnyű itt megkapni egy állást, hiszen sokaktól hallottam, hogy mennyire jók a munkakörülmények. Aztán mégis sikerült, és gépkocsivezetőként kezdtem a pályafutásomat, először csak belföldön, aztán két év elteltével már nemzetközi fuvarfeladatokat teljesítettem.

Később a fuvarozási osztályon, irodai dolgozóként folytathattam a karrierem, mely lehetőséget örömmel fogadtam el, így elszámoltató pozícióban már én intézhettem tovább a sofőrök ügyeit. Ez a feladatkör vonta maga után, hogy egyre többet kezdtem foglalkozni a járművezetők problémáival, utaztatásával, mely jelenlegi munkámhoz is nagyon fontos. Idővel pedig próbáltam minden kapcsolódó tevékenységbe belelátni és beletanulni, amihez meg is kaptam a szükséges segítséget.

Két évvel később ismét feljebb léphettem a ranglétrán; fuvarozási csoportvezetőként, majd tavaly január óta már osztályvezetőként irányítom a nálunk dolgozó sofőrök munkáját. A szállítmányozási irodáinkkal is napi kapcsolatot kell tartanom, így az új beosztásomnak köszönhetően még jobban beleláthatok a gazdasági és vállalatirányítási folyamatokba is. Mindezt nemcsak a székhelyünkként működő debreceni telephelyen, hanem - összefogva az országos irodahálózatunkat – az ország más részein is” – mondta Szűcs Szabolcs.

Szabolcs úgy gondolja, hogy a korábbi tapasztalatai nélkül nem jutott volna el idáig. A tehergépjármű-vezetőként eltöltött évek alatt megszerzett tudás alapozta meg a későbbi sikereit. Ő az, aki valóban első kézből tudja, hogy milyen is a beosztottai élete sofőrként. Ismeri a gondjaikat, és tudja a szakmai megoldásokat. Mindennek köszönhetően mostanra elmondhatja, hogy amit el szeretett volna érni a szakmájában, azt el is érte.

A céljaim elérésében nagyon fontos volt az a vezetői támogatás, amelyet Tóth Csaba fuvarozási igazgatótól kaptam, aki nem csupán a felettesem, de mentorom is volt pályafutásom során. Ezen felül úgy tapasztalom, hogy ez a támogató hozzáállás jellemző az egész vállalatra is. A Trans-Spednél dolgozók filozófiája az, hogy folyamatosan tudni kell megújulni. Nekünk, az itt dolgozóknak is tudni kell folyamatosan új célokat kitűznünk.

Azt tanácsolom mindenki számára, aki szeretné elérni a karrierálmait, hogy ne adja fel, ne féljen a munkától, mert megéri kitartani. Remélem, az én történetem példaként szolgálhat mások számára is, hiszen az én esetemben a vállalat sikere az én sikerem is!” – tette hozzá Szabolcs.

 

Hasonló tartalmak: