Víruskompatibilis fejlesztések
A vállalatcsoport 2019-es konszolidált csoportszintű üzleti beszámolójából kiderül, hogy 2019-ben a Trans-Sped Csoport nettó árbevétele meghaladta a 21,3 milliárd forintot, így csaknem 1 milliárd forinttal növelte árbevételét a szolgáltató, míg az adózás utáni eredménye meghaladta a 700 millió forintot.
Ahogy ezt már a korábbi években is tették, a sikeres év eredményének jelentős részét a Trans-Sped további fejlesztésére és beruházásokra fordították a tulajdonosok. Többek között ennek is köszönhető az, hogy a logisztikai szektort is súlyosan érintő krízishelyzetben a cég minden tehergépjárműve mozgásban maradt, és a szakembergárdáját is meg tudta tartani. A fejlesztések kiterjednek a vállalatcsoport egészére - új vállalatirányítási és új belső kommunikációs rendszert vezettek be, saját szakmai szoftvert fejlesztettek, raktárkapacitást bővítettek és az irodák méretét is növelték.
Különböző területek többévnyi, tudatos fejlesztése ért össze a megfelelő pillanatban.
Mindezek hátterében a gördülékenyebb munkavégzés és az ügyfelek még profibb kiszolgálása állt, és már a koronavírus időszakában is hatalmas előnyt jelentettek a működésben. A cég sofőrjei már év eleje óta digitálisan végzik az adminisztrációt, így a munkavégzésükhöz minimális emberi kontaktusra van szükség. Az új telefonos applikációval is megtámogatott intranetes felületen a home office-ban dolgozó, az úton lévő és a raktári kollégákkal is hatékonyan lehet kommunikálni. A nagyobb irodák pedig lehetővé teszik, hogy a kollégák a másfél méteres védőtávolságot betartva térhessenek vissza a telephelyekre.
Mesterséges intelligenciával támogatott szállítmányozás
A 2020 januárjában elindult Vectura nevű szoftvert három éve kezdte el fejleszteni a Trans-Sped. A több száz millió forintos projekt egy olyan szállítmányozási és fuvarozási folyamatot átfogó rendszer, amely a teljes fuvarszervezési adminisztráció digitalizációját valósítja meg. Az új szoftvernek köszönhetően a szállítmány útjának megszervezésétől kezdve a sofőröket érintő adminisztráción át egészen a számlázásig egy felhőalapú rendszerben dolgoznak a szakemberek.
Így valósulhat meg az, hogy már a fuvar befejezésének pillanatában beszkennelik a fuvarokmányokat a sofőrök, és azokat elektronikus úton, érintésmentesen küldik el a központba, valamint az ügyfelek számára is.
Ezzel párhuzamosan kezdte el a vállalat a Fuel Wizard nevű, big datán és a gépi tanuláson alapuló sofőrviselkedés-elemzési megoldás fejlesztését, melynek legfontosabb célja az üzemanyag-fogyasztás csökkentése környezetvédelmi és gazdaságossági szempontok figyelembevételével. Ez a szoftver is a tesztelési időszakba ért idén, és természetesen összekapcsolható a Vecturával, hogy a legfontosabb adatok a cég számára egy felületen legyenek elérhetőek.
A Vectura a vállalatcsoportnál az év eleje óta éles üzemben áll, és új, a logisztikai kiszolgálást támogató szolgáltatásként hamarosan elérhetővé válik a társaság alvállalkozói számára is.
Digitális megoldásaink úttörőek a logisztikában, és a koronavírus okozta krízis során a már 2019-ben bevezetett fejlesztéseink duplán megtérültek. Az első hetekben határzárak és egyéb korlátozó intézkedések ellenére is képesek voltunk az ellátási láncok folyamatos fenntartására, mindezt érintésmentesen és azonnali digitális adminisztrációval. Büszkék vagyunk arra, hogy a szállítmányozó kollégák már az új szakmai szoftverben kezdték meg a napi munkavégzést 2020 elején, majd március végétől ennek is köszönhettük azt, hogy a teljes irodai állomány át tudott állni otthoni munkavégzésre - nyilatkozta Fülöp Szabolcs, a Trans-Sped ügyvezetője.
Új telephely, raktárbővítés és nagyobb irodai kapacitás
A Trans-Sped székhelyéül szolgáló város, Debrecen gazdasága az elmúlt években jelentős fejlődésnek indult, a termelő beruházások mellett a szolgáltató szektor tekintetében is a legnagyobb hazai központnak számít a főváros után. Az újonnan betelepülő gyárak, autóipari beszállítók és szolgáltató központok megjelenésével folyamatosan fejlődik a város.
A régió fejlődésével lépést tart a Trans-Sped: a tulajdonát képező Debreceni Ipari és Logisztikai Park bővítésére hosszú távú stratégiát dolgozott ki. Januárban adták át a csaknem 3000 m2-es új csarnokot, amelyen felül a szállítmányozással és gazdasági adminisztrációval foglalkozó osztályok számára összesen 700 m2-es új irodarészleget alakítottak ki.
A folyamatos növekedés következtében a budapesti telephelyét is kinőtte az immáron országos lefedettséggel rendelkező vállalat, így a IX. kerületi Népliget Business Centerbe költözött, hogy a fővárosi irodaméretét is bővítse. Az új, 550 m2-es irodában kapott helyet az egyre növekvő szállítmányozási iroda mellett a kontrolling, kereskedelemi, raktárlogisztikai, HR és kommunikációs osztályok vezetése is. Ezen felül Pest megyei raktárcsarnokokkal is bővített a cég, így 2021-ben további 13.000 m2-rel növekszik a Trans-Sped raktárkapacitása.
A logisztikai szolgáltatások fejlesztése folyamatos beruházásokat igényel, és a vírus elleni védekezésben egy pillanatra sem dőlhetünk hátra. A debreceni és Pest megyei telephelyek bővítése, valamint az új irodák részei a Trans-Sped fejlesztési stratégiájának, amelynek célja, hogy országszerte tovább erősítsük a pozíciónkat. Ezen felül a csaknem duplájára növelt irodakapacitással biztosíthatjuk kollégáink számára a biztonságos munkavégzést. Budapest új üzleti központja van kialakulóban a IX. kerületben. A helyszín kiválasztásakor fontosnak tartottuk, hogy itt, ebben a lendületes és inspiráló közegben találjunk mi is helyet magunknak - mondta Fülöp Szabolcs ügyvezető.
A Trans-Spedről
A Trans-Sped az egyetlen magyar magántulajdonú nagyvállalat, amely bekerült a logisztikai szektor TOP10-es listájába. Az elmúlt 30 év alatt 3 fős szállítmányozó vállalkozásból 800 fős, országos irodahálózattal és 200.000 m2-t meghaladó országos raktárkapacitással rendelkező, a teljes logisztikai szolgáltatási palettát lefedő cégcsoporttá vált. Az ügyfelek gyors és precíz kiszolgálásán jelenleg is több mint 200 irodai alkalmazott dolgozik. A fejlesztések jobb munkakörülményeket eredményeznek és egyben stabil alapot nyújtanak a további bővüléshez.