Béremelést, születésnapi extra szabadságot és gondoskodást ad a krízisben a logisztikai szolgáltató

Béremelést, születésnapi extra szabadságot és gondoskodást ad a krízisben a logisztikai szolgáltató
Béremelés, extra szabadnap, egészségbiztosítás, valamint ingyenes jogi, pszichológiai és pénzügyi segítségnyújtás - a Trans-Sped Csoport a viszontagságos 2020-ban is jelentős lépéseket tudott tenni annak érdekében, hogy még jobb feltételeket biztosítson munkatársainak 2021-ben.

A logisztikai vállalat 2020-ban ünnepelte alapításának 30. évfordulóját. A menedzsment olyan személyre szóló ajándékot szeretett volna adni dolgozóinak, amely kifejezi azt, hogy a vállalat sikere és fejlődése a munkavállalók kitartó munkájának eredménye. Ezért a cég úgy döntött, hogy minden kolléga plusz egy nap szabadságot kap a 2021-es évre, amit a saját születésnapján vehet ki, ezzel is megköszönve nekik a velük töltött éveket. 

A munkatársak közös és fegyelmezett munkájának és a szigorú biztonsági előírások betartásának köszönhetően egész évben stabil működés jellemezte a cégcsoportot. A kézifék behúzása helyett a Trans-Sped előre menekült: a lassítás helyett piacot tudott bővíteni és folyamatosan azon dolgozik, hogy ez a növekedés töretlen legyen. Ennek a folyamatos és kitartó munkának köszönhetően a Trans-Sped fizikai munkavállalói  esetében átlagosan 5%-os béremeléssel tervez a jövő évben. 

“Idén 30 éves a Trans-Sped Csoport. Számunkra mindig kiemelkedően fontosak voltak az értékeink. Az, hogy emberségesen bánjunk egymással, hogy támogassuk a kollégáinkat és partnereinket. Ez az odafigyelés és a kreatív problémamegoldás, melyekre a sikereik kulcsaként tekintünk. Békeidőben könnyű derűsen látni a világot, a mostanihoz hasonló krízishelyzetben viszont eldől, hogy képesek vagyunk-e küzdeni azért, hogy ezekből az értékekből ne engedjünk, még akkor sem, ha úgy könnyebb volna. Mint mindenkit, úgy minket is értek negatív hatások idén, és kollégáink odaadó munkája kellett ahhoz, hogy sikeresen átvészeljük az évet, melyet ezúton is hálásan köszönök. A Trans-Sped számára a munkatársak jelentik a legfontosabb értékét és sikereink kulcsát, és nélkülük nem érhetnénk el azokat az eredményeket, amelyek egy ilyen kritikus helyzetben is előre tudják mozdítani a cég fejlődését” - mondta Fülöp Szabolcs, a Trans-Sped Csoport ügyvezetője.

Az idei év még inkább bebizonyította, hogy az egészség a legnagyobb érték, ezért a vállalatcsoport 2021-től komplex biztosítási csomaggal is támogatja kollégáit. A már eleve meglévő, minden munkatársra kiterjedő kockázati balesetbiztosítást egy új egészségbiztosítással is kiegészítette. A januártól életbe lépő szolgáltatáscsomag a várólisták nélküli, magánegészségügyi szektorban igénybe vehető gyors szűrővizsgálattól kezdve a komoly betegségek esetén is fedezi az egészségügyi kezelések költségeinek egy jelentős részét. A komplex biztosítási csomagokkal tehát mind baleset, mind betegség esetén maximálisan támogathatja a cég a kollégák felépülését.

A tavaszi vírushelyzet kezdetén a cég vezetői felismerték, hogy a rendkívüli történések a kollégák magánéletét is érzékenyen érintik. Ezért elérhetővé tették a Trans-Sped minden alkalmazottja számára a Számíthatsz Ránk! Programot, melynek keretében ingyenes és anonim szakértői segítséget kérhet a cég összes munkatársa és családtagjaik is. A programban résztvevő szakértők jogi, pénzügyi és pszichológiai területen segítik azóta is a hozzájuk fordulókat. Az elmúlt hónapok tanulsága alapján nagy igény van a szolgáltatásra, hiszen a folyamatos változások, korlátozások, karanténok és az elszigetelődés mindenkit megterhelnek. A vállalat arra törekszik, hogy minél több lépést tegyen annak érdekében, hogy a kollégák a lehető legkönnyebben vészeljék át ezt a gondterhes időszakot.

 

A Trans-Spedről

A Trans-Sped az egyetlen magyar magántulajdonú nagyvállalat, amely bekerült a magyar logisztikai szektor élvonalába.  Az elmúlt 30 év alatt 3 fős szállítmányozó vállalkozásból 800 fős, országos irodahálózattal és 200.000 m2-t meghaladó országos raktárkapacitással rendelkező, a teljes logisztikai szolgáltatási palettát lefedő cégcsoporttá vált. Az ügyfelek gyors és precíz kiszolgálásán jelenleg is több mint 200 irodai alkalmazott dolgozik. A fejlesztések jobb munkakörülményeket eredményeznek és egyben stabil alapot nyújtanak a további bővüléshez.